Az emberek sok mindent megtesznek azért, hogy megőrizzék egészségüket. Ezzel nincs is semmi gond, egészen addig, amíg nem válik kényszeressé és túlzottá a nagy odafigyelés. Mai bejegyzésünkben bemutatunk néhány furcsa és értelmetlen szokást, amiket a fürdőszobában követünk el a „saját érdekünkben”.

rossz szokások a higiániai védelmünk érdekében higiénia iskolamosdófelújítás

 

Bravúros mozdulatok, hogy minél kisebb bőrfelülettel érjünk a mosdóhoz

Kézfejjel kinyitni a WC ajtót, egy ujjal lenyomni a kilincset – mindezt azért, hogy a lehető legkisebb bőrfelülettel kelljen hozzáérni a riasztó nyilvános mosdók ajtajához. Jó hír, hogy ezek feleslegesek! A különbség elenyésző, viszont macerás folyton erre figyelni.

Wc ülőke felhajtása zsonglőrködve

Az előző testvére, amikor valaki papír zsebkendővel, már-már a szemével emeli fel a WC ülőke tetejét, nehogy a kelleténél jobban érintkezzen azzal. Teljesen felesleges a trükközés, hiszen miután mindennel végeztél a mosdóban úgyis kezet mosol majd, ugye?

Balettmozdulatok a wc ülőke felett

Tipikus, minden nő számára ismerős jelenet, amikor balett-táncos módjára próbál egyensúlyozni a WC kagyló fölött. Nos, a baktériumok nem feltétlenül a WC deszkán csücsülnek lesben állva, hogy amikor egy gyanútlan látogató betéved, akkor Tarzan módjára vessék át magukat annak hátsó fertályára. Persze, ami undorító, arra nem kell ráülni, sőt, még papírtörlővel letörölni is ér, de ennél tovább felesleges menni!

Visszatartott levegővétel, ha túl kellemetlen szag van a wc-n.

rossz szokások a higiániai védelmünk érdekében higiénia iskolamosdófelújítás

Sokak azt gondolják, hogy ha visszatartják a lélegzetüket a kelleténél szagosabb mosdóban, akkor az előforduló baktériumokat nem lélegzik be, és megkímélik magukat a rossz levegő szagától. Felesleges fáradni a levegő visszatartásával, ha csak nincsenek szuperhősi reflexeink, mert azok a baktériumok már rég eljutottak bárhová a testünkben, és a baktériumoknak nincsen szaga sem.

Hangos köhögés, a rossz szellemek elűzése ellen

Régi népszokások szerint, az emberek korábban úgy tartották, hogy az ürítés alkalmával a rossz szellemek és démonok is távoznak és a biztos elűzésük érdekében a hangosan krákogtak és köhögtek a dolguk elvégzése közben. Nos. Lássuk be. Ez a szokás inkább vicces, mint hatékony.