Minden nap használjuk, de nem nagyon beszélünk róla, mi az? Hát a WC papír! Mai bejegyzésünkben bemutatjuk, miként alakult ennek a hasznos higiéniai terméknek a története, és azt is megtudhatjátok, hogy hogyan kell helyesen behelyezni a tartójába – mert bizony, ez sem mindegy!

 

 

A papírt már az időszámításunk előtti 2. században ismerték a kínainak, a higiéniai célokra való alkalmazására azonban csak a 6. századtól találunk utalásokat. A 14. század eleji feljegyzések szerint egy tartományban évente 10 millió csomagot gyártottak, a század végén pedig csak a császári család már 15 ezer ív WC papírt használt, melyek piha-puha anyagúak voltak és némelyikük illatosított.

Kultúránként és koronként változott, hogy az társadalom tagjai milyen módon oldottá meg a tisztálkodást a „kis és nagy dolgok” elvégzése után. A gazdagok például sok helyen gyapjút és kendert használtak, a szegényebbek pedig inkább a tiszta víznél maradtak, vagy olyan eszközöket vetettek be mint a fakéreg, szalma, levelek, moha, kukoricaháncs. Érdekesség, hogy az ókori rómaiak egy botra szúrt szivacsot használtak erre a célra, amit sós vízben tartottak.

A ma használt WC papírt Seth Wheeler szabadalmaztatta a XIX. század végén. Az ő nevéhez köthető a perforálás és a WC papír tartó szabadalma, illetve az is, hogy a papírt egy gurigára kell feltekerni.

Nem mindegy azonban, hogy a gurigát milyen irányba helyezzük be a tartóba. A coloradói egyetem kutatói szerint a WC papíron is rengeteg bacilus telepszik meg, azonban, ha jó irányba „néz” a tekercs, akkor sok kellemetlenséget megúszhatunk. A szakértők azt mondják, a legszerencsésebb, ha alulról tépjük le a papírt, onnan gömbölyítjük a lapocskákat. Így ugyanis a papír leginkább a fallal érintkezik és kisebb eséllyel tapogatjuk a koszos kezünkkel.

 

Statisztikák szerint azonban az emberek 70%-a a felülről letekeredő verziót preferálja, amire a WC papír gyártók is ráerősítenek a papírok mintázatával. Egyesek szerint egyébként a személyiségtípusokra is lehet következtetni abból, hogy ki melyik irányt választja. Akik felülről tekernek, azok sokkal szervezettebbek és szeretnek irányítani, akik alulról húzzák a papírt, azok lazábbak és egyben megbízhatóbbak, akiknek pedig mindegy, azok a konfliktuskerülők táborát erősítik.

Szóval a döntés a tiéd! Te merre tekered a WC papírt?