A sminkelés és a szépségápolás kényes kérdés az általános iskolában, hiszen sok helyen nem tartják helyesnek, ha egy kamaszodó lány a tanulás helyett inkább azzal törődik, hogy a külsejét csinosítsa. Pedig ezeknek a dolgoknak a fortélyát éppen olyan fontos megtanulni és gyakorolni, mint a matematikát vagy az idegen nyelvet, hiszen a felnőtt életben ennek a tudásnak is nagy hasznát veszi majd a gyermek! Persze a mértéket ilyenkor sem árt megtartani!

sminkelés az iskolában higiéniai nevelés

 

Egy februárban készült átfogó felmérés szerint a 6 és 10 éves kor közötti magyar kisdiákok még nem nagyon foglalkoznak szépségápolással, leszámítva a fodrászt, ahova ők is eljárnak – pontosabban viszik őket a szüleik – bizonyos időközönként. Ebben a korcsoportban is vannak már azonban olyanok – minden tizedik gyerek – akik rendszeres vendégnek számítanak a kozmetikusnál és a műkörmösnél, és hetente legalább egy-két alkalommal kisminkelik magukat.

A fenti szépségápolási trükköket a kor előrehaladtával egyre többen vetik be – elsősorban természetesen a lányok. A pubertásba lépve már a gyermekek 16 százaléka igényel egy kis extra szépészeti „beavatkozást” a hajvágáson kívül, 16 év felett pedig majdnem minden második lány jár el kozmetikushoz, és készít magának otthon valamilyen alapsminket. Ebben a korban már a manikűröst is gyakrabban látogatják: minden ötödik lány fontosnak tartja, hogy a körmeit legalább havonta egyszer kicsinosítsa egy ehhez értő szakember.

A testápolók, izzadságátló stiftek, dezodorok és kézkrémek, mint az ápolt megjelenés alapvető eszközei sokkal inkább jelen vannak az alsó tagozatosok életében: a 6-10 évesek legalább ötöde naponta használja ezeket, és tízből csak egy gyermek van, aki a fentiek közül egyikkel sem kerül közelebbi kapcsolatba. A 11-15 évesek közül már 60 százalék használ izzadásgátlót, és több, mint harmaduknál a testápoló, a parfüm és a kézkrém is naponta előkerül. A 16-19 évesek 70 százalék feletti arányban illatosítják magukat izzadásgátlóval és parfümmel, és nem akad köztük senki, aki ne használna valamilyen kozmetikai és szépségápoló terméket.