Szeptember 19-én adták át a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program keretein belül megszépülő Monorierdei Fekete István Általános Iskola mosdóit. Az ünnepélyes eseményen jelen voltak többek között a Programot megálmodó Unilver Magyarország képviselője, a Program idei nagykövete Nagy Ervin és a támogató cégek képviselői is.

monorierdő monorierdei fekete istvan általános iskola sajtótájékoztató projektzáró domestos nagy ervin mosdófelújítás

 

Újabb iskolák illemhelyiségei újultak meg az Unilever Magyarország Kft. Iskolamosdó Felújítási Programjának köszönhetően. A Klebelsberg Központ közreműködésével megvalósuló akciósorozat immáron ötödik éve varázsolja újjá a hátrányos helyzetű vidéki iskolák mosdóit. A kezdeményezés célja, hogy elérje azokat az iskolákat, ahol igazán szükség van a megújuláshoz anyagi és szakmai segítségre.

Megnyitóbeszédében az intézményvezető, Hanyecz Anita megköszönte a segítséget a Program létrehozóinak és azoknak, akik közreműködtek abban, hogy elnyerjék a pályázatot, és akik hozzájárultak, hogy a mosdók iskolakezdésre megújuljanak, mert olyan olyan egyedülálló kezdeményezésről van szó, amely más kereteken belül nem valósulhatott volna meg.

A sajtótájékoztatón a Monori Tankerületi Központ tankerületi igazgató-helyettese, Hadnagy Judit elmondta, hogy az iskolák állapotfelmérései során a legsürgősebb ügyek a mosdóhelyiségek felújítása, amire az étkeztetés után a legnagyobb szükség van. Nagy segítség, hogy ilyen hazai és nemzetközi vállalatok is észreveszik a problémákat és tevőlegesen részt vesznek a gyermekek egészséges környezetének helyreállításában, amire nagyszerű lehetőség az Iskolamosdó Felújítási Program.

monorierdő monorierdei fekete istvan általános iskola sajtótájékoztató projektzáró domestos nagy ervin mosdófelújítás

A gyerekek egy verses-énekes előadás keretein belül mondtak köszönetet a felújított mosdókért.

monorierdő monorierdei fekete istvan általános iskola sajtótájékoztató projektzáró domestos nagy ervin mosdófelújításAz akcióval szeretnék felhívni a pedagógusok és a szülők figyelmét arra, hogy az egészség a helyes tisztálkodás elsajátításával kezdődik, körülményként pedig ehhez alapfeltétel az iskolai illemhelyek jó minősége és tisztasága. Ennek érdekében az Unilever Magyarország Kft. minden eladott Domestos termék után 5 Ft-tal támogatta az iskolák felújítását. Az így összegyűlt összeg és a támogatók felajánlásai már elég forrást képeztek ahhoz, hogy a teljes körű mosdófelújítások megvalósulhassanak. 

monorierdő monorierdei fekete istvan általános iskola sajtótájékoztató projektzáró domestos nagy ervin mosdófelújítás

monorierdő monorierdei fekete istvan általános iskola sajtótájékoztató projektzáró domestos nagy ervin mosdófelújítás

A  programot az Unilever Magyarország Kft. azért indította útjára,  hogy lehetőséget adjanak az iskoláknak az egyik legfontosabb problémakör megoldásában, a higiénia javításában, ennek köszönhetően a betegségek megelőzésében is. Az összefogással az Unilever Magyarország Kft. nem csak globális szinten, hanem lokálisan is szeretne aktív szerepet vállalni közösségekben, minél több támogató partner bevonásával - hangsúlyozta Turóczi Bálint, Domestos Brand manager az Unilever Magyarország képviseletében.

Az Domestos Iskolamosdó Felújítási Programnak köszönhetően 5 év leforgása alatt 22 iskolát és 500 négyzetméternyi mosdót újítottak meg, így több, mint 4000 gyermek iskolai higiéniás körülményei javultak.

monorierdő monorierdei fekete istvan általános iskola sajtótájékoztató projektzáró domestos nagy ervin mosdófelújítás

A program fontos részét képezik a támogatók is, akik alapanyagokkal és szakértelemmel járulnak hozzá a sikerhez. A 2019-es Iskolamosdó Felújítási Program résztvevő támogatók: Zalakerámia Zrt., a Laufen CZ s.r.o. Magyarországi Közvetlen Képviselete, a B&K Csomagoló Fafeldolgozó Szolgáltató Kft., Waberer’s Szemerey Logisztikai Kft., Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt., Stiebel Eltron Kft., PPG Trilak Kft., Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. és a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet. Az állandó támogatók mellett idén is a Program mellé álltak új támogatóvállalatok is, mint például a Sika Hungária Kft. vagy a Stavmat Építőanyag Kereskedelmi Zrt. 

Idén három oktatási intézményt választottak ki közönségszavazás útján: a Monorierdei Fekete István Általános Iskolát, a Pécsi Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés–Oktatást Végző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumot és a Rémi Általános Iskolát.