A Domestos Iskolamosdó Felújítási Program kiemelt partnere a JIKA. A világszerte ismert cég magyarországi képviselőivel, Smolnik Andrással és Németh Ákossal beszélgettünk, akik elárulták, nagyon fontos szempont volt számukra, hogy a gyermekek arcára mosolyt varázsolhassanak.

JIKA CSR Iskolamosdó Felújítás

 

 

- A JIKA már évek óta kiemelt partnere az Iskolamosdó Felújítási Programnak. Miért tartják fontosnak, hogy részt vegyenek ebben a programban?

Egyértelműen hangsúlyos kérdésnek tartjuk, hogy a gyerekek megfelelő higiénikus körülmények között legyenek nap mint nap, ott is ahol idejük nagy részét töltik, az iskolában. Ezért örülünk ennek a programnak, mert így abból tudunk visszaadni minden évben, amiben igazán jók vagyunk, és így tudunk hozzájárulni ahhoz is, hogy a gyermekek boldogabbak legyenek. 

 - A koronavírus-járvány sok társaságot költségtakarékosságra ösztönöz, vannak, akik a CSR-tevékenységet is visszafogják. A JIKA számára viszont a vállalati társadalmi felelősségvállalás a jelek szerint továbbra is kiemelt területnek számít. Mi motiválja a JIKA-t ezen a területen?

Természetesen a jelenlegi helyzet minket is érintett, éppen ezért sokkal jobban át kellett gondolnunk az idei évet, de a kiemelt és fontos tevékenységeink idén is megvalósultak. Egyértelmű, hogy a gyermekek számára szóló program ebbe a körbe tartozik, így ezen a területen nem kívánunk módosítani. Hiszen tavaly is büszkén vállaltunk szerepet az Iskolamosdó Felújítási Programban, nem is volt számunkra kérdés, hogy idén is kiemelt partnerei maradunk.

JIKA CSR Iskolamosdó Felújítás

 (A képen: Smolnik András és Németh Ákos Területi Képviselők)

- A pandémiás helyzetben az iskolai higiénia is kiemelt figyelmet kap. Ez is motiválta az idei részvételüket?

Természetesen. Talán sokak számára köztudott, hogy a fürdőszobai higiénia mindig is fontos volt a JIKA számára, de erre ebben az évben értelemszerűen még nagyobb hangsúly került. 

 - Milyen termékekkel segítették ebben az évben az Iskolamosdó Felújítási Programot?

A fő profilunk a szaniter, így mosdók, wc-k és vizeldék, de csaptelep, tartály és zuhanytálca is került a termékeink közé. Külön kiemelnénk a kifejezetten gyermekek és mozgássérültek számára készített termékeinket, amelyeket kiválóan tudnak használni a diákok és a fogyatékkal élők is. 

 - A JIKA a Laufen Keramik Holding részeként világszerte jelen van. Más országokban is támogatnak hasonló programokat?

A Laufen számára igen fontos a társadalmi szerepvállalás, így az innováció mellett természetesen erre is nagy hangsúlyt fektet. De elárulhatjuk, hogy a hazai akciók között az egyik legfontosabbnak az Iskolamosdó Felújítási Programot tartjuk.