Október 17-én adták át a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program keretein belül megszépülő Rémi Általános Iskola mosdóit. Az ünnepélyes eseményen jelen voltak többek között a Programot megálmodó Unilver Magyarország képviselője, Rém település polgármesterasszonya és Nasz Dani influenszer.

 

Újabb iskolák illemhelyiségei újultak meg az Unilever Magyarország Kft. Iskolamosdó Felújítási Programjának köszönhetően. A Klebelsberg Központ közreműködésével megvalósuló akciósorozat immáron ötödik éve varázsolja újjá a hátrányos helyzetű vidéki iskolák mosdóit. A kezdeményezés célja, hogy elérje azokat az iskolákat, ahol igazán szükség van a megújuláshoz anyagi és szakmai segítségre.

Megnyitóbeszédében az intézményvezető, Kalmár Jánosné megköszönte a szavazáson résztvevő embereknek, akik hozzájárultak, hogy bejussanak a felújítandó iskolák közé és külön Nasz Daninak, aki egykor az iskola diákja volt, hogy mai ismertségének köszönhetően segítette a szavazást és a Program létrehozóinak a nagyszerű a kezdeményezést.

 

A sajtótájékoztatón Rém polgármester asszonya, Papp Imréné elmondta, hogy a program nagyszerű lehetőség és segítség a hátrányos helyzetű településeknek, ahol nagy összefogásokkal több ezer gyermeket segíthetnek hozzá szebb és korszerűbb higiéniás körülményekhez a jövőben.

 

A gyerekek előadását Nasz Dani influencer konferálta fel, aki egykori diákja volt az iskolának és elmondta, hogy a közösségi erővel nagy csodákat lehet véghez vinni, és ezért is vett részt ebben a jótékony és hasznos ügyben majd felkonferálta a kisdiákokat, akik egy verses és egy táncos előadás keretein belül mondtak köszönetet a felújított mosdókért.

 

Az akcióval szeretnék felhívni a pedagógusok és a szülők figyelmét arra, hogy az egészség a helyes tisztálkodás elsajátításával kezdődik, körülményként pedig ehhez alapfeltétel az iskolai illemhelyek jó minősége és tisztasága. Ennek érdekében az Unilever Magyarország Kft. minden eladott Domestos termék után 5 Ft-tal támogatta az iskolák felújítását. Az így összegyűlt összeg és a támogatók felajánlásai már elég forrást képeztek ahhoz, hogy a teljes körű mosdófelújítások megvalósulhassanak.

Turóczi Bálint, Domestos Brand manager az Unilever Magyarország képviseletében elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy az elmúlt hónapok munkájának eredményét láthatja a kisdiákok mosolyában. Hisznek abban, hogy fontos visszaadniuk a helyi közösségeknek, amellyel a jövőt építik, ezért is foglalkoznak kiemelten a gyerekekkel, és az ő megfelelő higiéniás körülményeinek a biztosításával. A programot az Unilever Magyarország Kft. azért indította útjára, hogy lehetőséget adjanak az iskoláknak az egyik legfontosabb problémakör megoldásában, a higiénia javításában, ennek köszönhetően a betegségek megelőzésében.

 

Az Domestos Iskolamosdó Felújítási Programnak köszönhetően 5 év leforgása alatt 22 iskolát és 500 négyzetméternyi mosdót újítottak meg, így több, mint 4000 gyermek iskolai higiéniás körülményei javultak.

A program fontos részét képezik a támogatók is, akik alapanyagokkal és szakértelemmel járulnak hozzá a sikerhez. A 2019-es Iskolamosdó Felújítási Program résztvevő támogatók: Zalakerámia Zrt., a Laufen CZ s.r.o. Magyarországi Közvetlen Képviselete, a B&K Csomagoló Fafeldolgozó Szolgáltató Kft., Waberer’s Szemerey Logisztikai Kft., Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt., Stiebel Eltron Kft., PPG Trilak Kft., Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. és a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet. Az állandó támogatók mellett idén is a Program mellé álltak új támogatóvállalatok is, mint például a Sika Hungária Kft. vagy a Stavmat Építőanyag Kereskedelmi Zrt.

Idén három oktatási intézményt választottak ki közönségszavazás útján: a Monorierdei Fekete István Általános Iskolát, a Pécsi Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés–Oktatást Végző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumot és a Rémi Általános Iskolát.