A Wienerberger a világ legnagyobb falazótégla-gyártó vállalata és vezető pozíciót foglal el a kerámia tetőcserép gyártása terén is Európában. Az üzleti sikerek mellett fontos szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás is, aminek keretében rászorulók egészséges épített környezethez jutását támogatja a vállalat.

wienerberger iskolamosdófelújítási program 2018

 

Az üzleti sikerek elérése mellett a Wienerberger küldetéséhez az is hozzá tartozik, hogy rászorultak lakhatási körülményeit javítsa. Ezért hosszú évek óta szorosan együttműködik – mind nemzetközi, mind hazai szinten - a lakhatási szegénységben élők helyzetén segítő Habitat for Humanity szervezettel. Az elmúlt hat évben hat országban összesen 3000 ember lakhatási körülményeit javította a Habitat for Humanity és a Wienerberger közös munkája. 2018-ban a nemzetközi cégcsoport stratégiai együttműködésről állapodott meg, mely 2021-ig tart.

A Wienerberger a társadalmi felelősségvállalás jegyében regionális, hazai projekteket is támogat, sokáig működtette például több építőanyag gyártó céggel és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével karöltve a kifejezetten nagycsaládokat építőanyaggal támogató NagyCsaládiHáz pályázatot.2018-ban nagy örömmel csatlakozott a Wienerberger a már évek óta sikeresen működő Iskolamosdó Felújítási Programhoz, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy még több rászoruló jusson egészséges épített környezethez. A program keretében idén 4 iskola mosdója szépült meg.

wienerberger iskolamosdófelújítási program 2018

A Wienerberger 28 európai országban, valamint Kínában, Indiában és az USA-ban van jelen kerámia építőanyagaival. Az üzletág Európában és Indiában 147 gyárában gyárt falazótéglákat, 73 üzemben készülnek kerámia áthidalók és kerámia födémelemek. 40 gyár felelős a homlokzatburkoló téglák gyártásáért és 34 üzemben készül kiváló minőségű kerámia tetőcserép és kiegészítők. A vállalat világszerte 10 100 alkalmazottat foglalkoztat.

A Wienerberger Magyarországi jelenléte alatt a Porotherm márkával piacvezető pozíciót épített ki az égetett kerámia anyagú falazóelemek, födémek, áthidalók, burkolótéglák piacán, emellett a Tondach márka meghatározó szereplője tetőcserepek piacának A Wienerberger név az innovatív termékek, a kiváló termékminőség, az ügyfélközpontú szolgáltatások és a magas fokú szakmai hozzáértés szinonimájává vált hazánkban is.

További információ a vállalatról: wienerberger.hu