A Maroslelei Általános Iskola kortesbeszéde
Én csak egy szegény iskolai vécé vagyok,
kinek sok minden az életben sajnos nem adatott.
170 kisgyerek látogat meg naponta,
pedig az épület meglehetősen otromba.
Meleg vizem sosem folyott,
ülőkém is rég megkopott.
A fal körülöttem omlik,
a lefolyó is bűzlik.
Ha bejönnek a gyerekek,
hanyatt-homlok menekülnek.
Csak becsapják az ajtómat,
és más WC-ről álmodnak.
Ilyenkor mindig elszomorodom,
és naphosszat egyre csak fohászkodom,
hogy jöjjön már valami isteni csoda,
például a kedves lájkolók jóakarata.
Bár a takarító nénik sokszor segítenek a szagon,
mégsem virágillat száll ki az ablakon.
A fertőtlenítőket már elég rosszul bírom,
a klór sem segít minden gondon.
A WC kefe sem varázspálca,
így hát tovább várok a csodára.
Tartályaim inognak,
lehúzóim szakadnak.
Kézmosáskor gyakran pánikolok,
a bacik maradnak e, vagy inkább a csapok?
Bár a fal eredetileg fehér,
egy két penész és sárfolt talán még belefér.
De mindezek ellenére álmodtam egy nagyot,
minden erőmet összeszedve, megújulni akarok!
Nénik, bácsik kérlek segítsetek,
szavazzatok rám, hogy használható legyek!
Szavazás itt!
