Egy idén februárban készült átfogó felmérés szerint a magyar gyerekek háromnegyede minden nap egyszer, 19 százalékuk pedig naponta többször is tisztálkodik, 8 százalékuk pedig hetente csak 3-5 alkalommal zuhanyzik vagy fürdik le. A beszámoló kitér arra is, hogy időnként, évente néhány alkalommal még a „legtisztább” gyerek is megpróbálja elkerülni a tisztálkodás procedúráját. Vajon hogyan motiválhatjuk őket, hogy egy fárasztó iskolanap után, vagy éppen hétfő reggel a kedvetlenség és a kényelemszeretet ellenére is elmenjenek mosakodni?

higiéniai nevelés szülőknek higiéniai tippek Iskolamosdó felújítasi program

 

A szakemberek szerint a kényszerítés és a fenyegetés nem vezet eredményre a nevelésben, sőt inkább csak ellenkezést vált ki a gyerekekből. Ha például megparancsolod a mosdást, akkor meg fogják utálni azt. Ellenben, ha eleve szeretik az alapvető higiéniás szokásokat, akkor nem is nagyon kell noszogatni őket miattuk, ezért egy szülő úgy motiválhatja legjobban a gyerekét a tisztálkodási szokásokra, ha már pici korban jó kedvvel, nevetéssel és játékkal egybekötve igyekszik megszerettetni őket.

Ezért engedjük, hogy a kisgyermekünk belefeledkezzen a játékba, amikor a fürdőkádban ül, mi pedig pancsoljunk vele, és mondókákat mondva gyengéden mossuk meg mindig ugyan abban a sorrendben a testrészeit, majd dúdolva és nevetgélve törölgessük szárazra. Ha jó emlékei lesznek erről, akkor nagyobb gyermekként is szívesen tisztálkodik majd, sőt kifejezetten kikapcsolódássá és örömforrássá válhat számára az esti fürdés.  A fogmosással, orrfújással, wc használattal és kézmosással is ez a helyzet: például amikor kibújnak az első fogacskák, adjunk a kezébe pici fogkefét, és játszunk vele fogmosósat, vagy játékszappannal dörzsölgessük egymás kezét sok kacagás és vidámság közepette.

Nagyobb korban már nem csak az öröm, hanem más okok is motiválhatják a higiéniára a gyerekeket: iskolás korba lépve már megértik, hogy léteznek bacilusok, amiket le kell mosni a kézről példul evés előtt vagy vécézés után, és egyre inkább felfogják majd azt is, hogy a közösségbe tartozás elemi része, hogy tisztán tartsák magukat. Érdemes néha felhívni a gyermek figyelmét ezekre a tényekre…

Ám mit sem ér a szó, ha nem követi tett: szülőként be is kell tartani mindazt, amit a tanítunk. Az a példa, hogy apát és anyát mindennap látja jó kedvvel zuhanyozni, fogat mosni, és napjában többször kezet mosni, valamint, hogy a szülei mindig ápoltak, jó illatúak és tiszták a legmeggyőzőbb érv, és erősebb motiváció mindennél a gyerek számára.