Te szívesen járnál dolgozni olyan helyre, ahol mállik a vakolat, dohos és lepukkant a mosdó, a wc-ből pedig állandóan valami gyanús dolog szivárog a padló repedt csempéire? Ugye, hogy nem. A gyerekek iskolakedvét sem dobja fel, ha a „munkahelyükön” ilyen körülmények fogadják őket – márpedig sok kisdiák sajnos éppen ezzel szembesül nap mint nap. Hajdúszovát, Pilis és Olasz általános iskolájában azonban egészen biztosan megváltoznak ezek az áldatlan állapotok, mert itt a Domestos még idén szép rendet tesz a vizesblokkban.

A Domestos Iskolamosdó Felújítási Program azért indult el három éve, hogy a nehéz helyzetű iskolákban segítsen a gyerekek számára szép, civilizált és higiénikus körülményeket biztosítani – legalábbis a mosdókban. Idén három helyen ez már biztosan sikerülni fog, és nagyon valószínű, hogy még ebben az évben más iskolák mosdófelújítására is elegendő adomány gyűlik össze.  Ellátogattunk abba a három suliba, ahol hosszú évtizedek után végre megújulnak a régi, leharcolt vizesblokkok.


 

Hajdúszovát, Diószegi Lajos Általános Iskola – 30 év után végre megújul a vizesblokk

Az iskola mosdójára már igencsak ráfér egy alapos renoválás, ugyanis utoljára 1986-ban, több mint 30 (!) éve történtek itt felújítások. A Debrecentől 30 kilométerre fekvő hajdúszováti Diószegi Lajos Általános Iskola számos nehézséggel küzd – többek között nagyon magas a környéken a munkanélküliségi és az elvándorlási ráta, az intézménybe járó 179 tanulóból pedig 144 hátrányos illetve halmozottan hátrányos helyzetű. Ilyen körülmények között csak külső segítséggel lenne lehetőségük az iskolaépület korszerűsítésére, ami részben meg is történt egy KEOP pályázatnak köszönhetően, de a belső terek modernizációjára már nem futotta a támogatásból, így a 30 éve felújítatlan mosdóban a szaniterek teljesen leamortizálódtak. Az iskolában nagy hangsúlyt kap az egészséges életmódra nevelés, de ehhez elengedhetetlen, hogy jól felszerelt és higiénikus legyen az a környezet, ahol a gyerekek a mindennapjaikat töltik, ám ezt önerőből nem tudják megvalósítani. Más megoldás híján ezért ők is jelentkeztek a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programba, és nagy örömükre be is kerültek a három suli közé, amelyben még idén biztosan felújításra kerül a vizesblokk.

Pilis, Gubányi Károly Általános Iskola – már csak egy jó mosdó kell!

A 12 ezer fős város általános iskolájában mintaszerű közösség kovácsolódott: ide nem csak a gyerekek és tanárok járnak szívesen minden nap, de a szülők is örömmel csatlakoznak be a különféle tanításon kívüli programokba. Ezekből nincs is hiány: a túrázástól kezdve a kerámiaszakkörön át az öko programokig és egészségmegőrző rendezvényekig számtalan alkalom adódik az iskola életében, amikor felnőttek és gyermekek együtt lehetnek. A szülők nem csak a kellemes programokból, hanem az önkéntes felajánlásokat igénylő feladatokból is szívesen kiveszik a részüket: például egy hétvége alatt saját maguk újították fel a folyosó ütött-kopott szekrényeit, színesre festették a szekrényajtókat, lecserélték a függönyöket. A leharcolt mosdók problémája az egyetlen, amivel sem az iskola sem a szülők közössége nem tudott megbirkózni: a vizesblokk talán 30-40 éve lett utoljára felújítva, ezért a csövek és szaniterek megrozsdásodtak, elvízkövesedtek, a kellemetlen szagok pedig visszaáramlanak a lefolyókon. Az iskola pénztárcája ahhoz sajnos nem elég vastag, hogy az éves festés mellett a csempét és a vezetékeket felújíttassák, ezért abban reménykedtek, hogy ha megnyerik a mosdófelújítás pályázatot, akkor végre megszűnik ez az áldatlan állapot. Úgy tűnik, hogy a Szabadság tér 1. szám alatti telephelyen, ahol az alsós évfolyam 309 diákja tanul 13 osztállyal, ez idén meg is valósul!

Olasz,  Olaszi Általános Iskola – kis iskola, nagy lélekkel

Ahogy a kistelepülések többségében, úgy a Baranya megyei Olasz községben is nagy kihívásokat jelent a gyermekek megfelelő körülmények között történő, magas színvonalú oktatása. Az Olaszi Általános Iskola tantestülete azonban nagy erőfeszítések és odaadás árán képes megfelelni ennek a kihívásnak, és sikeresen tartja egyben a 8 évfolyamos iskola 127 tanulóját, akiknek 90 százaléka a körzetükben található 5 településről jár be nap mint nap. A német nemzetiségi nyelvet oktató intézményben integráltan oktatják a sajátos nevelési igényű tanulókat, ezenkívül a beilleszkedési, tanulási nehézségekkel küzdő diákok felzárkóztatását is meg tudták oldani a hátrányt kompenzáló programjaik révén. 2015-ben az Öko iskola címet is megszerezték az egészség- és környezetnevelési programjaik, valamint eredményes környezetvédelmi szakköri munkájuk elismeréseként. Emellett jelentős technológiai fejlesztések és korszerűsítések történtek az épületben, de az 1950-ben épült iskola mosdóinak felújítására forrás- és pályázati lehetőségek hiányában eddig még nem került sor. Az ide járó gyermekek egészsége és higiénés szokásainak kialakítása szempontjából azonban ez az egyik legfontosabb és elkerülhetetlen feladat, éppen ezért nagyon örülnek, hogy bejutottak a három szerencsés iskola közé, és az idén végre felújíthatják a mosdókat.