Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

JIKA: „abból tudunk visszaadni minden évben, amiben igazán jók vagyunk”

A Domestos Iskolamosdó Felújítási Program kiemelt partnere a JIKA. A világszerte ismert cég magyarországi képviselőivel, Smolnik Andrással és Németh Ákossal beszélgettünk, akik elárulták, nagyon fontos szempont volt számukra, hogy a gyermekek arcára mosolyt varázsolhassanak.

JIKA CSR Iskolamosdó Felújítás

Tovább 0

IDÉN IS STIEBEL ELTRON BOJLEREK BIZTOSÍTJÁK A MELEG VIZET A NYERTES ISKOLÁKBAN

2020-ban hatodik alkalommal vesz részt az Iskolamosdó Felújítási Programban a STIEBEL ELTRON. A program célja, hogy támogatást adjanak az iskoláknak a higiénia javításában, ennek köszönhetően a betegségek megelőzésében is. Kiemelt cél, hogy megtalálja azokat az intézményeket, ahol legjobban hasznosulhat a támogatás és helyszíni akcióval hívja fel a pedagógusok és a szülők figyelmét az iskolai illemhelyek higiéniájának fontosságára, és segít a diákoknak annak elsajátításában. 

Idén is a STIEBEL ELTRON biztosítja a melegvíz-tárolókat a nyertes iskolák számára. Így a STIEBEL ELTRON együttműködésével eddig 22 iskolát és több, mint 500 négyzetméternyi mosdót sikerült megújítani, amelyekkel több, mint 4000 gyermek higiéniai körülményei javultak. 

A STIEBEL ELTRON vállalat sikertörténete 1924-ben indult az első spirálgyűrűs merülőforraló feltalálásával, melynek gyártása egy berlini hátsó udvarbeli műhelyben kezdődött. A vállalat a mai napig innovatív termékeket állít elő és vezető gyártóvá nőtte ki magát a melegvíz-előállítás és a megújuló energiákat hasznosító berendezések terén. Magyarországon immár 28 éve van jelen saját tulajdonú leányvállalat, ahol szervíz, szaktanácsadás, raktár és bemutatóterem található.  

Ismerje meg kapcsolódó termékeinket a mini átfolyós vízmelegítőktől egészen a használati melegvíz hőszivattyúig:

Átfolyós vízmelegítő 

Villanybojler

Használati melegvíz hőszivattyú

A játékban való részvétel a játékszabályzat automatikus elfogadását jelenti: https://bit.ly/3hJVn9n

powered by Typeform
Tovább 0

A minőség mércéje: jelentős szakmai díjat érdemelt ki a Stavmat, az Iskolamosdó Felújítási Program partnere

Komoly szakmai elismerést kapott a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program partnere, a STAVMAT: elnyerte a Business Superbrands 2020 védjegyet.

Tovább 0

Ne csak a sérülésveszélyre, a higiéniára is ügyeljünk sportoláskor!

Nagyon népszerűek az edzőtermi vagy szabadtéri sportok, arra azonban már valószínűleg kevesen gondolnak, hogy nem csak a sérülésveszélyre kell vigyázni, hanem a fertőzések, kórokozók ellen is megelőző intézkedésekre van szükség.

Tovább 0

Baktériumok a játékokon: hogyan óvjuk meg gyermekeinket?

A gyermekes szülők jól ismerik azt a helyzetet, amikor az apróság boldogan ölelgeti a plüssmacit, vagy éppen a szájába veszi az építőkockát. Ő nem is tudja, az anyuka azonban igen, hogy ezzel számos kórokozó is bejuthat a kicsi szervezetébe.

gyerekjáték higiénia fertőtlenítés biztonság

Tovább 0

Hasznos tippek, hogy a strandolásról csak a szép emlékek maradjanak meg - higiéniai tanácsok

Itt a nyár, egyre többen keresik fel a strandokat. Talán nem is gondolnánk, hogy milyen sok veszély les ránk: nem csak a leégéstől kell tartani, hanem a fertőzésektől is. De némi odafigyeléssel megoldható, hogy csak a szép emlékek maradjanak meg a strandolásról.

Tovább 0

Baktériumforrások az irodákban – mire ügyeljünk különösen?

Ha egy irodában dolgozunk, naivan azt gondolhatjuk, milyen tiszta és higiénikus környezetben végezzük a munkánkat. Ez azonban tévedés, hiszen körülöttünk rengeteg baktérium hemzseg. Megmutatjuk, hol is van a legnagyobb veszély, de azt is, mit tehetünk saját egészségünk védelmében!

Tovább 0

Újabb iskolamosdók kerülnek felújításra őszig

Hatodik alkalommal indul útjára a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program, melynek megvalósítására idén is vállalati összefogással kerül sor. A részvételre 8 iskola pályázott, a közönségszavazás nyertes intézményeiről pedig ebben az évben élő bejelentkezésben hullt le a lepel.

Az Unilever Magyarország Kft. és a Klebelsberg Központ együttműködésében megvalósuló program iskolák közös használatú mosdóhelyiségeinek felújításához nyújt anyagi és fizikai támogatást az építőipari partnerek segítségével. A szavazásra bekerülő intézményeknek március 31-ig volt lehetőségük a környezetük mozgósításával minél több szavazatot gyűjteni.

Tovább 0

Mindennapi tárgyaink, telis-tele kórokozókkal

Számos olyan használati tárgy van a környezetünkben, amelyet minden nap megfogunk, megérintünk, és nem is sejtjük, hogy valósággal hemzseg a bacilusoktól.

higiénia takarítástisztaság

Tovább 0

Fertőtlenítsünk! - De hogyan?

Mindennapjaink során mindig fel kell vennünk a harcot a vírusok és a baktériumok ellen. Ebből a csatából nem mindig kerülhetünk ki győztesen, de fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent megtegyünk annak érdekében hogy otthonunkat megvédjük a kórokozóktól. Elengedhetetlen, hogy háztartásunkban fokozott figyelmet fordítsunk a higiéniára, de mit is jelent ez a hétköznapokban?

higiénia fertőtlenítés helyes takarítás

Tovább 0
Rólunk

A program során vidéki, hátrányos helyzetű iskolák mosdóit újítja fel az Unilever és támogató partnerei. 

Tovább


Kiemelt Partnereink