Idén már negyedik éve fut a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program az Unilever Magyarország Kft. jóvoltából, melynek 2018-as győzteseit Dobó Ági, a Konyhafőnök VIP című népszerű főzőműsor győztese és Aranyi László hirdette ki június 19-én. A bejelentés Facebook-on élő adásban történt. A közvetítés ideje alatt a nézők között több nyeremény is kisorsolásra került.

 

4 vidéki kisiskola  domestos iskolamosdófelújítás Aranyi László  Unilever Dobó Ági

 

A program 2015-ben vette kezdetét, melynek célja a hátrányos helyzetben lévő iskolák mosdóinak felújítása Domestos termékek vásárlásának segítségével. Ezek az iskolák önerőből nem tudják felújítani mellékhelyiségeiket, melyek fontos szerepet játszanak az odajáró kisiskolások életében. Hála a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programnak, ezek az iskolák is esélyt kapnak arra, hogy felújított mosdókkal legyenek gazdagabbak szeptemberre. Idén is a már megszokott módon zajlott a verseny. Az érdeklődők a program honlapján adhatták le szavazatukat az általuk választott iskolára március 1. és május 31-e között az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítségével kiválasztott nyolc tanintézmény közül.

Az összesen 15 millió forintos támogatás az alábbi négy szerencsés iskola között kerül elosztásra:

Hetvehelyi Általános Iskola, Hetvehely község egyik büszkesége az iskolája, mely központja a falunak, ezért a falu minden lakosa nagy becsben őrzi és már alig várja, hogy kedvenc iskolájuk mosdója felújításra kerüljön. Ez is jól mutatja, hogy ez az iskola gyűjtötte be a szavazatok 49%-át. Az iskola minden lehetőséget kihasznál, hogy színvonalas műsoraival segítse a településen élőket, szűkebb és tágabb környezetét.

Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskola, Pilisjászfalu egyetlen általános iskolája sok tekintetben különbözik más oktatási intézményektől. A harmadik éve madárbarát suliban első osztálytól tanítják angolul a gyerekeket, de kutyás órákat is tartanak, ami nagy kedvencnek számít, és sakk-logika oktatás is folyik az alsó tagozaton. Az iskola mosdói már 32 éve nem kerültek felújításra, idén szeptembertől azonban gyönyörű szép új mellékhelyiségek várják az iskola diákjait.

Gyöngyszem Német Nemzetiségi Általános Iskola, mely idén szeptemberben  lesz 90 éves, melyet ekkor már új mosdóikkal ünnepelhetnek. A ”Gyöngyszem” nevet is az intézmény különlegessége, szépsége miatt kapta. Az iskola számos szakkörrel és tevékenységgel teszi színessé a diákok mindennapjait.

Kántor Mihály Általános Iskola Révleányvári Tagintézménye, A cserépkályhával fűtött iskola épülete kellemes, parkosított környezetben található. A tölgy- dió- és nyárfák között megbújó épületet a természet közelsége miatt az itt tanuló diákok különösen nagyra értékelik Az iskola elhelyezkedése mellett a gyerekek másik nagy kedvence a különös nevű sakkpalota óra, mely a logikus gondolkodásukat hivatott fejleszteni.

A munkálatok elkezdődtek. Mindenki nagy erőkkel dolgozik azon, hogy szeptemberre már tiszta és modern mosdók várják a lelkes kisiskolásokat.

Az állandó támogatók mellett új partnerek is csatlakoznak idén a mosdó felújítási programhoz, ezek a partnerek a közeljövőben kerülnek megnevezésre egy hivatalos bejelentés keretein belül.

Még egyszer gratulálunk a győztes iskoláknak, alig várjuk, hogy az ünnepélyes átadókon találkozhassunk és együtt leplezhessük le az elkészült mosdókat. Illetve idén is köszönjük, minden kedves szavazónak és vásárlónak a programban való részvételét és támogatását. Reméljük jövőre is legalább ilyen sikeresen, ha nem sikeresebben zárhatjuk a programot.