A magyar költészet napja alkalmából csokorba gyűjtöttük Nektek a 2017-es év mosdófelújítási programjában részt vevő iskolák verseit. A diákok ilyen kreatív módon mondták el, hogy mit szeretnének, illetve milyen a mosdójuk jelenlegi állapota. Olvassátok el a verseket, és szavazzatok a www.domestos.hu oldalon az iskolákra! Ne feledjétek, hogy már csak 18 napig tudjátok leadni a szavazatotokat a kedvenc iskolátokra! Április 30-án lezárul a szavazás, mely során eldől, hogy kinek a mosdóját újítja fel idén a Domestos.

 

Pápateszéri Általános Iskola

Fohász a vizesblokkért

Négyszáz éve oktatnak már Teszéren. Én a régi mosdókra nem emlékszem, De azt tudom, mostaniból nem sok van, Éppúgy, mint a piszoárból, és ez baj. Hogyha volna új mosdónk, az jó lenne, Gyerekeink használhatnák kedvükre. Nem kéne a tanóráról kijárni, És a WC ajtóban sorban állni. Nyolcan-tízen használhatnák egyszerre, Megjönne a tanulóink jókedve. Talán még a tanulást is díjaznák, Hisz a mosdók a görcsöket megoldják. Külön lenne tanároknak, diáknak, Megmutatnánk akkor mi a világnak: Mire képes a teszéri iskola, Így lemúlna róla már a kiskora. Ezért kérjük, szavazzatok szép számmal, Nem jó csak a földön állni két lábbal. Sokkal jobb a kicsempézett mosdóban, Mint reszketni frissen esett mély hóban. Ha lesz mosdónk, előre is köszönjük, Fogadjuk, hogy sokáig megbecsüljük. Tisztán tartjuk, vigyázunk a kövére, A tanárok-diákok örömére.

Itt tudtok szavazni az iskolára!


Olaszi Általános Iskola

6. osztályos tanuló: A mi iskolánk

Az iskolánk olyan szép, ragyog rajta a cserép. Öko fűtés, öko fény, felújítás padlófény.

Tornacsarnok jaj, de jó, a labda itt pattogó. Ide járni oly remek, örülhet itt sok gyerek.

De a csap néha csöpörög, az öcsém ezért nyöszörög. Hogyha vizes a keze, olyan lesz a dzsekije.

Az iskolánk szégyene, sajnos a wc–je. Potyog a csempéje, repedt a csészéje.

A felújítás jól jönne, az öcsém is örülne. Ide járni oly remek, tódulna a sok gyerek.

Itt tudtok szavazni az iskolára!


Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola Miháldi Tagiskolája


A mi iskolánkban minden öreg már, a mosdó és a WC tönkrement, de kár! A beázások óta áll a sok-sok tócsa, eláraszt a víz, mert lyukas a tető! Itt kell egy szerelő!

A mi iskolánkban az volna a szép, ha meleg vízben mosná a diák a kezét! Jaj, de jó is volna, ha minden megújulna és szép új csempe lenne a falon! Most itt az alkalom!

Hogy a pályázaton nyerjen iskolánk, kérünk Benneteket, szavazzatok Ránk! A versenyen, ha győznénk, lenne szép új WC-nk! Hisz kell a szavazás! És nincs több dugulás!

Itt tudtok szavazni az iskolára!


Boldogi Berecz Antal Általános Iskola

Piszkos a kezem, meg a tenyerem, Ettől leszek nagyon beteg, ha ezzel eszem. De én megmosom vízzel, szappannal, Eltűnnek a bacilusok, nem lesz semmi baj.

Itt tudtok szavazni az iskolára!


Gubányi Károly Általános Iskola

A Mi WC-nk, olyan WC, Nem sokáig ülsz a lécén.

Kicsit billeg, kicsit kattog, Ha nem figyelsz rá, odébb battyog.

A szaga épp megfelel, Hogyha belépsz, fejbe ver.

A rosszakat „meggyógyítja”, virgoncokat elbódítja.

Nevezetes övezet, a vastag vízkövezet.

Csatornák és lefolyók, Benne barlangkutatók.

Szeretünk mi idejárni, Hosszú-hosszú sorban állni.

A gyerekek beszélgetnek, Tanár bácsik idegesek, „Mikor lesz már végre hely, Hol egyedül bújhat el?!”

Ekkor tekint bizakodva a Domestos pályázatra. „Hogyha ezt most megnyerné, Minden gondját feledné!!!”

Itt tudtok szavazni az iskolára!


Bátonyterenyei Bartók Béla Térségi Általános Iskola és Alapfokú Művészet Iskola Nagybárkányi Tagintézménye

MOSDÓ-RAP 1. Elmesélem öcsém az iskolánkat Nyisd ki a szemed és csukd be a szádat! Sok itt a jó arc, sok itt a csaj Nincs rendes mosdónk, ez itt a baj!

Refr: Új wc, ami kell nekünk (Like-olj!) Új mosdó, amit szeretünk (Like-olj!) Újítsuk ezt fel nekünk (Like-olj!) Hagy legyen egy klassz mosdó nekünk!

2. Nyisd ki az ajtót és tedd be a lábad Meglátod komám a folyosónkat. Ha esik az eső, itt sétálunk, Tesi órán meg itt tornázunk. Refr:
3. Karácsony, húsvét, más ünnepek Tablók, labdák és más egyebek, Minden itt van egy helyen Mert ez a tuti hely, öcsém, higgy nekem. Refr:
4. Figyu haver, ezek a termeink Ide járunk tanulni, szenvedni. Díszítgetjük és ápoljuk, De időnként itt-ott beázunk. Refr:
5. Mivel nincs szép mosdónk még nekünk, Gyere, énekelj velünk. Reppeljük együtt e dalocskát, A picike pofikádat nyisd ki és kiabálj! (Nyisd ki és kiabálj!)

Itt tudtok szavazni az iskolára!


Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola

Mosdó dal

A mosdóba mindenki jár Iskolánkban: diák, tanár. Figyelünk a tisztaságra, Tanítóink óhajára.

Tisztítószer és Domestos, Takarítónk mindig ezt hoz. Mellékhelyiség nem egy csoda, Nem szívesen járunk oda.

Fiúk, lányok be-bejárnak Kezet mosnak odébb állnak Mindig tiszta, de jobb lenne Körös-körül szép kis csempe.

Mosdó, WC, kagyló koros, Nekünk újat kérni fontos. Tiszta mosdó, tiszta suli, Domestossal ez a tuti.

Itt tudtok szavazni az iskolára!


Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája

A mi sulink

A tanárok jófejek, Adnak nekünk ötletet. Igaz, minket ez nem izgat, Mindig van itt egy-két giz-gaz.

A gyerekek csendesek, Ezért mondják "Rendesek". Nagytöbbségük szeret itt, Vonzza őket a “hit"!

Boldogság és szeretet Mozgatja a népeket! Néha ezzel visszaélünk, De ettől jó az ittlétünk.

Az épület elég régi, A felújítást bizony kéri! Légyszi ebbe segítsetek, Hogy jobb legyen a közérzetek!


Itt tudtok szavazni az iskolára!

Bagamér - Kokad Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Egy kép beszédesebb ezer szónál, nézzétek meg a bagaméri iskola bemutatkozó kisfilmjét!

Itt tudtok szavazni az iskolára!
 

Diószegi Lajos Általános Iskola

A hajdúszováti iskola diákjai videót készítettek. Arról kérdezték meg társaikat, hogy kinek mi a véleménye az iskola mosdóiról.

Itt tudtok szavazni az iskolára!