Szebb iskolában jobban megy a tanulás is

Nagyon sok általános iskolában még ma is leromlott állapotú mosdókat használnak a diákok, és olyan körülmények között kellene a gyerekeknek megtanulniuk az alapvető higiéniás szokásokat, amik erre nem alkalmasak. Sok kistelepülésen az egyetlen kitörési pontot a három éve indult Iskolamosdó Felújítási Program jelenti, amely a Klebelsberg Központ támogatásával nagyvállalatok önkéntes felajánlásaiból szerez forrást hátrányos helyzetű vidéki iskoláknak mosdó-felújítási célokra. A TEKA Magyarország Zrt. immár két éve vállal részt ebben a programban az általa gyártott Mofém termékekkel. 

 

Van olyan általános iskola hazánkban, ahol 1950 (!) óta nem újították fel a vizesblokkot. Márpedig ott, ahol potyog a vakolat, penészesek a falak, a csapok csöpögnek, a mosdók eldugulnak, a wc-ből pedig rossz szagok terjengtek, nehéz tisztaságra szoktatni a diákokat. Hiába is magyarázzák ilyenkor a felnőttek a higiénia fontosságát: a tanárok például észrevették, hogy sok gyerek kifejezetten kerüli a mosdókat, és tornaóra után azért nem mennek tisztálkodni, mert egyszerűen taszítja őket a vizesblokk állapota. Szeptembertől azonban megváltozik a helyzet öt vidéki iskolában, és sokkal szebb, kellemesebb, modernebb és tisztább környezet várja majd a gyerekeket – amiben a patinás Mofém termékeknek és a TEKA Magyarország Zrt-nek is jutott egy kis szerep. 

Az Iskolamosdó Felújítási Program keretein belül ugyanis minden évben megújulhat néhány rászoruló vidéki iskolában a mosdó úgy, hogy erre a célra nagyvállalatok ajánlanak fel segítséget. Van, aki pénzzel és közösségi gyűjtéssel, más cégek pedig építési anyagokkal, szerelvényekkel vagy éppen kőműves munkával járulnak hozzá a felújításhoz. A TEKA Magyarország is csatlakozott a 2015-ben indult kezdeményezéshez, és csaptelepeket, piszoáröblítő csapokat, különféle szelepeket és más fürdőszobai felszereléseket kínált fel a nehéz helyzetben lévő tanintézményeket, hogy megfelelő tisztálkodási körülményeket biztosíthassanak az ott tanuló gyerekeknek. Több száz kisdiák életét és mindennapjait teszik kényelmesebbé és egészségesebbé így a Mofém szerelvények, amik nem csak ahhoz járulnak hozzá, hogy a gyerekek megtanulják a fontos higiéniai szabályokat, hanem közvetve ahhoz is, hogy szívesebben járjanak iskolába. A felajánlott termékek új, automata csaptelepek melyek üzemeltetése víztakarékos, így ideális választás az iskolákba is. 

Ebben az évben öt vidéki általános iskola nyert támogatást mosdófelújításra a Programnak köszönhetően: ezeket az iskolákat a korábbi évek gyakorlatát követve ezúttal is közönségszavazás alapján választották ki a jelentkezők közül. A felújítási munkálatok a májusi eredményhirdetést követően el is kezdődtek, és a szeptemberi iskolakezdésre pedig várhatóan mindenhol be is fejeződnek. 

Az elmúlt évek során az idei nyertesekkel együtt összesen 15 iskolában újulhatott meg így a mosdó, és ezzel több mint 1000 gyerek iskolai higiéniai körülményein sikerült javítani. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk ennek a programnak. Társadalmi felelősségvállalási elveinknek megfelelve örömmel támogattuk az iskolákat, és reméljük, hogy ezzel a jövőben is lesz rá alkalmunk, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek gondjain enyhítsünk, és az iskolában töltött idejüket kellemesebbé, komfortosabbá tegyük” – nyilatkozta az Iskolamosdó Felújítási Program kapcsán Türi Ágnes, a Mofém szerelvényeket felajánló TEKA Magyarország Zrt. kommunikációs vezetője.