wszl logisztika unilever iskolamosdófelújítás

 

Unilever 2014-ben ígéretet tett arra, hogy 6 év alatt világszerte 25 millió ember számára teszi jobbá a WC-használat körülményeit. A következő évben Magyarországon is elstartolt a program, amelynek keretein belül a hazai iskolák mosdói megújult és tiszta külsőt kapnak. A kampány kettős célt szolgál: egyfelől a hátrányos térségekben nehéz körülmények között működő tanintézmények helyzetét igyekszik könnyíteni. A program másik célja nem titkoltan a figyelemfelhívás: az illemhelyek higiéniája alapvető fontosságú. A Domestos Iskolamosdó Felújítási Programjában 15 millió forinttal támogatja azon általános iskolák mosdófelújítását, amelyek pályázati anyagukkal az internetes szavazáson a legtöbb voksot kapják.

Az Unilever és a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. között létrejött megállapodás értelmében 2017-től a WSZL látja el az Unilever teljes körű magyarországi logisztikai tevékenységét. Az együttműködés azonban nem pusztán üzleti és szakmai vonatkozású: a két társaság a jó ügyek érdekében is összefogott, aminek köszönhetően a WSZL, akárcsak a múlt évben, idén is logisztikai segítséggel támogatta az iskolamosdó-felújítási programot. A környezettudatos vállalat ez alkalommal is „komplex szolgáltatást” nyújtva járul hozzá a kezdeményezés sikeréhez: a felajánlott termékek a hozzáértő és gondos munkatársak közreműködésével, a WSZL saját raktáraiból a legkorszerűbb és leginkább környezetkímélő, ugyancsak saját tulajdonában lévő, ún. EURO 6-os gépjárművein jutnak el az ország különböző részein működő oktatási intézményekbe. „Az oktatásnak, nevelésnek kiemelt szerepet tulajdonítunk, így nem véletlen, hogy 2018-ban is ezen akció mellé álltunk. Az Unilever iskolamosdó felújítási kampánya kitűnően beleilleszkedik a jó példával elöljáró, szinte észrevétlen nevelési stratégiába, ami a kisiskolás korú gyermekek nevelésében az egyik leghatékonyabb módszer.” – tette hozzá Barna Zsolt, a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. ügyvezetője.

A felsőoktatási intézményekkel fenntartott jó kapcsolatainak és együttműködésüknek köszönhetően a jövő generáció elérését, formálását a mindennapokban is szem előtt tartó vállalat rendszeres ösztöndíjjal támogatja a logisztikai hallgatókat, valamint saját kollégáinak nyújt továbbtanulási lehetőségeket. Ebben kiemelkedik a győri Széchenyi Egyetem, amely a Waberer’s cégcsoport számos vezetőjének – köztük a WSZL ügyvezető igazgatójának is – alma matere volt. Az egyetem és a WSZL között aláírt egyezmény értelmében 2017 februárjában elindulhatott a Logisztikai Rendszertervező Szakirányú Továbbképzési Szak. A 3 féléves duális program elméleti képzését az egyetem kiváló oktatói végzik, míg a hallgatók a gyakorlati tudást a vállalat budapesti logisztikai telepén, valódi szakmai környezetben sajátíthatják el. Emellett a Waberer’s cégcsoport két tagja, a Waberer’s International Nyrt., valamint a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. minden évben ösztöndíjjal járul hozzá az egyetemműködésének és fejlődésének támogatásának céljával 1990-ben létrehozott Universitas Alapítványt – rajta keresztül pedig az egyetem legígéretesebb hallgatóit. Az idei ösztöndíjak átadására 2018. október 29-én kerül sor, az ünnepélyes ceremóniának az egykori Zsinagógából lett Egyetemi Hangversenyterem ad otthont.