Szomor Komárom-Esztergom megyei kis település, Tatabányától 24 km-re, Zsámbéktól 8 km-re. Lakosainak száma jelenleg 1170 fő.

mosdófelújítási program mosdófelújítás Szomor iskolai mosdó

 

Iskolánk l989-ben vált újra önálló intézménnyé. 1993-ban vettük fel Kézdi-Vásárhelyi Imre humanista, orvos, régész nevét, aki a kúria tulajdonosa volt. Jelenlegi tanulólétszámunk 111 fő. Sajátosságaink közé tartozik, hogy nemzetiségi német nyelvet és népismeretet oktatunk már az első évfolyamtól kezdődően heti öt-hat órában. Hatodik, hetedik és nyolcadik osztályban nyelvvizsgára előkészítő órákat tartunk. Ennek eredménye, hogy évente 2-6 tanulónk tesz alapfokú nyelvvizsgát német nyelvből, az ügyesebbek középfokút is! A felső tagozaton heti két órában az angol nyelv mint második idegen nyelv tanulása is kötelező.

Speciális jellemzőnk, hogy iskolánk felvállalja a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését, oktatását, és a Bodajki Hang- Szín- Tér Művészeti iskola kihelyezett tagozata működik iskolánkban. Jelenleg szolfézsoktatás és hangszeres ( szintetizátor, fuvola, klarinét, furulya, gitár, szaxofon, harmonika) oktatás zajlik az intézményben.

Délután tehetséggondozó órákat tartunk matematikából, magyar nyelv és irodalomból il biztosítjuk a felzárkóztatás lehetőségét a nehezebben haladó tanulók részére matematikából, magyarból, természettudományos tantárgyakból. Két napközis és egy tanulószobás csoportot indítottunk az elmúlt tanévben. Szakköreink iskolai keretek között: informatika(alsós,felsős), színjátszó, társasjáték, sport (alsós, felsős), kézműves, természetismeret.

Nevelőtestületünk állandó, stabil. A tanárok kapcsolata a gyerekekkel szülőkkel közvetlen. Tanulóink beiskolázási mutatói jók. Diákjaink nagy része budapesti, esztergomi nagy múltú középiskolákban tanul tovább, ahol állják a versenyt a városi gyerekekkel.

Nagy előnyünk a kellemes környezet, a szakmailag jól képzett állandó nevelőtestület és a kiváló szülői közösség. Nincsenek gondjaink sem dohányzással, sem droggal. Felsőseink patronálják, dédelgetik a kicsiket iskolán belül és kívül. Szorgalmazzuk a tanulmányi versenyeken való részvételt, annak ellenére, hogy tanulóink egyre több országos kiírású versenyen vesznek részt (TIT, Bendegúz, Kisokos, Szép magyar beszéd, Zrínyi matematika verseny, mesevetélkedő, szavalóverseny, német nyelvi versenyek, történelmi vetélkedők)

Nyáron három nagy hagyománnyal rendelkező táborunk működik, helyben a Német hagyományőrző tábor, Balatonszepezden az Indián tábor és Gárdonyban a teljesen ingyenes a Kézdi Alapítvány által támogatott nyári tábor.