Idén negyedik éve veszi kezdetét a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programja. A projekt keretében hátrányos helyzetű települések iskolái pályázhatnak illemhelyeik felújítására, amihez a Domestos nyújt többmilliós támogatást.

Wossala Rozinával, a Konyhafőnök VIP zsűritagjával közösen készítenek muffint a kisiskolások

 

Az idei Iskolamosdó Felújítási Program március 7-én vette hivatalosan kezdetét egy kampánynyitó sajtótájékoztatóval, amit abban a pilisi Gubányi Károly Általános Iskolában tartottak, ami tavaly maga is szerencsés kedvezményezettje volt az akciónak. A kampánynyitón egyébként az RTL Klub sztárjai is feltűntek. A Kiss Ramóna által konferált rendezvény alatt a kisiskolások Wossala Rozinával és Dobó Ágival díszítettek gyönyörű muffinokat. Amíg a gyerekek lelkesen dolgoztak a megnyerő édességeken, mi Aranyi Lászlóval, a Domestos-t gyártó Unilever Magyarország kategória menedzserével beszélgettünk a projektről.

Negyedik éve indul útjára a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program. Hogy emlékszik vissza, hogyan indult el az ötlet, hogyan indult el ez a kezdeményezés?

Jól emlékszem, hogy milyen sokat beszélgettünk és mennyit törtük a fejünket, mielőtt megszületett a mosdófelújítás program ötlete. 4 éve, mielőtt ez a program elindult, készült egy felmérés, ami egyértelműen kimutatta, hogy óriási hatással van a felnőtt emberek higiéniai szokásaira az, hogy gyerekkorukban milyen körülmények között mosakodhattak, és milyen szintű tisztaság vette őket körül. Ez végérvényesen eldöntötte, hogy nekünk a gyerekek közösségeiben kell tennünk valamit, és ezen belül is ott kell segíteni, ahol igazán nagy szükség van rá: a hátrányos helyzetű iskolákban. Hiszen a gyerekek a napjuk felét itt töltik, és itt veszik fel azokat a higiénés szokásokat, amiket aztán egész életükben követni fognak. Ha itt rosszak a körülmények, az egy életre kihat majd a szokásaikra. Nekünk szívügyünk, hogy minden ember – főleg a gyerekek! – hozzájuthasson tiszta és biztonságos ivóvízhez, alapvető közegészségügyi ellátáshoz és megfelelő higiéniás körülményekhez, és az Unilever ezért vállalta, hogy Domestos márkáján keresztül 2020-ig világszerte 25 millió ember számára javítja a WC-használat körülményeit. Ennek a vállalásnak lett a része a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program.

Dobó Ági, a Konyhafőnök VIP 2. évadának nyertese is besegít a gyerekeknek

Mire emlékszik vissza a legszívesebben az elmúlt évekből? Van kedvenc iskolája?

A legszívesebben arra gondolok, hogy a programunk valódi hatást ért el, és több ezer gyermek tisztálkodhat ma már civilizált, minden igényt kielégítő higiénés körülmények között. A legkedvesebb emlékeim egyébként azokhoz a pillanatokhoz kapcsolódnak, amikor a gyermekek a felújítások után birtokba vették a felújított mosdókat. Rengeteg mosolyt láttam akkor, és sugárzott róluk az öröm, és ez tökéletes jutalom volt a munkánkért. Az átadó ünnepségekre is örömmel emlékszem. Ezek minden iskolában kiemelt események voltak, amire a gyermekek műsorokkal készültek. Volt, ahol néptánc bemutató volt, volt ahol rock&roll-t táncoltak a diákok, máshol pedig szép verseket szavaltak. Számomra minden átadó ünnep volt, és mindegyiken őszintén meg is hatódtam.

Aranyi László, az Unilever Magyarország kategória menedzsere beszédet mond a kampánynyitón

Hogyan támogatja a Domestos a felújítási munkákat, és miért van szükség további vállalatok csatlakozására?

Idén nettó 15 millió forinttal támogatja a Domestos márka az iskolai mosdók felújítását. Ez az összeg jelentős ugyan, de még így is csak korlátozott számú iskolai mosdó felújítására elég. Mi szeretnénk a lehető legtöbb iskolában javítani a gyerekek tisztálkodási körülményein, ezért vontunk be több, a téma iránt érzékenységet mutató vállalatot, hogy csatlakozzon, és támogassa a programot. Ők már évek óta megbízható és lelkes társak ebben a vállalkozásban, és a felajánlásaikkal nagyon sokat lendítettek a gyerekek ügyén. Tavaly például a részvételükkel meg tudtuk duplázni a költségvetést, és 30 millió forint értékben újíttathattunk fel iskolai mosdókat.

Pár napja indult el az internetes szavazás. Mivel bíztatja a résztvevő iskolákat?

Azzal, hogy dobjanak be mindent, és ha tudják, múlják felül az elmúlt években versengő iskolákat! Tavaly óriási volt a lelkesedés, és 44 ezer szavazat érkezett be azokra a fantasztikus és ötletes kampánymunkákra, amiket a gyerekek bemutattak. Nagyon tetszene, ha idén még ennél is jobban megmozdulna a közösség. A szabályok lényegében ugyan azok maradtak, és továbbra is a Domestos.hu oldalon tudnak majd a fogyasztók szavazni az iskolákra.

Kiss Ramóna, műsorvezető, Pácsonyi Daniella, az NLCafé főszerkesztője, Aranyi László, az Unilever Magyarország kategória menedzsere és Krizsánné Turcsányi Marianna, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatója

Az Unilever szerte a világon foglalkozik a higiéniai neveléssel. A nálunk futó program mitől különleges?

A Domestos magyarországi programja azért különleges, mert nem csak pénzbeli adományt biztosítunk, hanem partnereinkkel konkrétan fel is újítjuk a mosdókat, így biztosítva a gyermekek higiénás fejlesztését.

Szavazás: www.domestos.hu